Megvert két spanyol egy BKV-ellenőrt a Keletinél
A spanyol pár először csak összeveszett az ellenőrrel, mert nem volt érvényesítve a jegyük. Utána már meg is ütötték az ellenőrt.
A spanyol pár először csak összeveszett az ellenőrrel, mert nem volt érvényesítve a jegyük. Utána már meg is ütötték az ellenőrt.
Figyelmeztetnek: semmilyen körülmények között ne rángassunk hatósági/hivatalos személyt, mert reggel senki nem azzal a "reménnyel" indul el otthonról, hogy "hivatalos személy elleni erőszak" bűncselekmény elkövetője vagy éppen elszenvedője szeretne lenni.
Az ügyészség határozata szerint azért nem Pintér Sándor belügyminiszter adott utasítást az MTVA fegyveres biztonsági őreinek, mert a saját főnökeik tették meg azt.
Fekete-Győr András az egyik decemberi tüntetésen emelt a magasba, majd dobott el egy füstgránátot. A Központi Nyomozó Főügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt nyomoz az ügyben. A politikus szerint Orbánt terheli a felelősség.
Két rendőri tanúvallomás alapján gyanúsíthatták meg a 32 éves belga–kanadai állampolgárságú diákot azzal, hogy a múlt szerdai budapesti tüntetésen másokkal együtt megütött egy rendőrt. A férfi tagad, viszont ha elítélik, 2-8 évet kaphat.
A Központi Nyomozó Főügyészség több feljelentést is kapott az elmúlt tíz nap tüntetései után, egy esetben – a veréssel fenyegetett M. ügyében – nyomozást is indított. A TASZ szerint felesleges 2006-hoz hasonlítgatni a most történteket, mert a minimális túlkapás is megengedhetetlen.
Az egyik járőr láthatósági mellényét letépték, majd megpróbálták elgáncsolni, és ököllel megütötték.
A szemétdíjat sokallta a nő, ezért felkereste a polgármestert a hivatalban.
A 16 éves fiú egy új drogot vett be, amitől annyira rosszul lett, hogy mentőt hívtak hozzá. Menet közben tévképzetei támadtak, ezért - az iskolatáskájából elővett késsel - hasba szúrta a vele szemben ülő ápolót, akinek az életét csak a gyors orvosi beavatkozás mentette meg. Az ügyészség letöltendő szabadságvesztést javasolt, amelynek időtartama akár 15 év is lehet.
Kard és kés is volt annak a kántorjánosi férfinak a kezében, aki a kiérkező rendőröket fenyegette meg. Előzőleg családjára támadt ittasan, ezért hívták ki a rendőröket.
Hivatalos személy elleni erőszak a vád.
A rendőrök őrizetbe vették azt a 20 éves férfit, aki a gyanú szerint vasárnap leköpött, majd megütött egy jegyvizsgálót.
A férfit gyorsított eljárásban felfüggesztett börtönre ítélték.
A 20 éves férfi még tavaly karácsonykor bántalmazott egy vele szemben jogszerűen intézkedő rendőrt Borsod megyében. Most vádat emeltek ellene.
Most hivatalos személy elleni erőszak miatt emeltek vádat ellene.
Kényszergyógykezelésre küldte a bíróság azt a 29 éves férfit, aki tavaly nyáron késsel támadt egy ellene intézkedő rendőrre. Az ítélet nem jogerős, a védő fellebbezett.
A 214-es buszon utazó, húsz év körüli fenyegetőket videóval, fotókkal keresi a rendőrség.
Gyorsított eljárásban állítottak bíróság elé két férfit, mert rátámadtak az ellenük intézkedő rendőrökre a Komárom-Esztergom megyei Csatkán.
Vádat emeltek egy 64 éves férfi ellen hivatalos személy elleni erőszak miatt, miután tavaly júniusban - az ügyészség szerint - részegen eltépte egy intézkedő rendőr ruháját, és földre dobta a fényképezőgépét.
Durván bántalmazta az anyját ellátó mentőket egy férfi Tatán - közölte az Országos Mentőszolgálat.